Megérkezett az új Nemzeti Alaptanterv nyilvános vitaanyaga. A teljes dokumentum letölthető itt.
Nekiugrottam én is rögtön, írok valamit, ha már ennyien. Téma adott, égető. Félredobtam régi-új könyvemet és hajrá. Elkezdtem olvasni a szöveget. Kissé visszavetett, hogy 212 oldal. Sok? Kevés? Nem véletlen talán, hogy érdemi kritikát ma még nem olvastam? Eljön majd az is. Gondolom.
Már a tartalomjegyzéknél meglepődtem. Ismerős tanári köreimben már a halotti tort is megültük a kompetencia alapú oktatás felett - a szóhasználat felett mindenképp - és akkor nesze neked: tartalomjegyzék II. rész, idézem: " KOMPETENCIAFEJLESZTÉS, MŰVELTSÉGKÖZVETÍTÉS, TUDÁSÉPÍTÉS" aztán 1. Kulcskompetenciák. Hohó, hát mi ez itt kérem? Nem ezt vártuk, na! El is olvastam szépen ezt a részt, mit tagadjam szívem csücske a téma, nekem rendben van, ami ott áll.
Bele, bele kaptam a bevezetőbe is gyorsan, szorít az idő, erre inkább visszatérek.
Amit nem hagyhattam máskorra, az az élő idegen nyelv. Sok újat sajnos, szerencsére nem hozott. Világosak az alapvető célok, ki kötne bele, kérem? Kommunikatív kompetencia kialakítása a cél, melynek részei a nyelvi, a szociokulturális, a szociolingvisztikai és a szövegkompetencia. Szépen kidolgozva, mit is értünk ezek alatt, szinte még én is értem. Néha visszaköszön a napi munkám, a céljaim, ez is tetszik.
Persze, hogy a szép csomagolás mit is takar, azt majd a Kerettanterv mondja meg.
További kérdésem, hogy az A2-es szint, ami KÖTELEZŐ lesz nyolcadik osztály év végére, az tényleg kötelező lesz? És ha valaki nem éri el? Amúgy az EUs referenciaszintek sem vadi új dolgok. Ez volt eddig is a követelmény.
Érdekes feladatnak nézünk elébe, hogy hetedik évfolyamtól második idegen nyelv bevezetését teszi lehetővé.
Alapvető eszköz és feladat az IKT eszközök használata továbbra is, ennek gyönyörűségéről már olvashattatok.
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
VálaszTörlés