Érdekes, ha egy téma újból és újból megtalál. Vagy én találom meg őt.
Ilyen a tehetséggondozás területe is.
Olvastam erről egy könyvet. dr. Buda Mariann írta. Ez a címe elöl: Óriás leszel? És ez hátul: Óriás leszel!
Óriási, nem?!
A könyvet végigolvasva - persze ütköztetve mindennapjaimmal- számos kérdésem adódott magamhoz, amit itt is, és lépten - nyomon igyekszem magamnak megválaszolni. Ami biztos: szülő és nevelő felelőssége hatalmas, ha a gyerekekben rejlő lehetőségek kibontakoztatásáról van szó.
Jó volt viszontlátni azt a humanisztikus elképzelést az oktatásról és ezen belül a tehetséggondozásról, amit mi is vallunk kollégáinkkal a Műhelyben. A személy érdekel minket is. A gyerekek személye. Meg a tanároké is.
Aztán…
Kicsit nem figyeltem és máris ott ültem hatvanadmagammal Rajnai Gábor előadását hallgatva az őszi nevelési értekezleten. Megfogott az előadás, több oldalról is.
Előkerült a teljes nevelőtestület elkötelezettségének kérdése. Mert ez mindig kérdés…
Logikusan felépített előadás volt és mindig mozgott valami a kivetített diákon. Az előadó nem ment bele persze mélyreható részletekbe, de nagy a téma. Nem mentségeként, előnyeként mondom.
Láttunk Gauss-görbét is, ahol szó esett a hátrányos helyzetű és/vagy tehetséges gyerekekről, illetve az átlagtól való eltérésről is. Persze aki tehetséges, naná, hogy nem átlagos. És hát igen, itt megint csúfot mondhat a megszokás. És ott a dilemma azonnal: Fejlesszek? Tehetséget gondozzak? És a többiek? Lemaradók?
Minden esetre, legalább tudom, ha van egy nagyon tehetséges gyerekem, hová fordulhatok segítségért. Meg szemléletért.
Én nem hiszem, hogy tudnék úgy foglalkozni a tehetséggondozással mostanában, ahogyan azt a tehetségpontok, illetve a Géniusz hálózatban teszik.
Azért amit lehet, megteszem.
Ami nekem fontos ezen a területen az valami ilyesmi: Mi lesz, ha nagy leszek?
Abban a szerencsében volt részem a hétvégén, hogy ott lehettem, mikor kinyitottuk a BiztiBuszt. Szerénytelenül állíthatom, én nyitottam ki a csapatból először.