Fásultan, de várakozással ültem be Jilly Viktor angolórájára. Kerületi szakmai nap volt. Emlékeztem rá még régebbről a TV-ből, szóval azért kíváncsi is voltam. Nem szerettem ezeket az alkalmakat eddig. Ez is megváltozott.
Ahogy beültünk a terembe és készült az interaktív tábla - ami végül nem lett interaktív, csak kivetítő - biztosra vehettem, ami már reggel indulás közben átfutott a fejemen: ha gyerekeket nem hoz magával, hogyan lesz itt óra? Előadásról szó sem lehet. Előadás nem is volt, volt helyette angolóra. Persze végig angolul. Nem is volt semmi gond, leszámítva, hogy én németet tanítok.
Felütésnek már szólt is a gitár, tanárunk énekelt - nem is rosszul - mi pedig olvastuk a szöveget a falról. Nem ismertem két fontos szót, hopp, de ott is vannak képpel a szöveg alatt. Jó helyen járok, gondoltam.
Problémám van - többek között - az angol igeidőkkel, hát most gyakorolhattam őket, több feladaton át, úgy, hogy nagy megrázkódtatást nem okozott a dolog. Olvastam, beszéltem a szomszédommal, gyakorlatilag annyit, amennyit tudtam vagy akartam, nem éreztem igazán külső, hanem csak belső kényszert. El is kezdtem dolgozni szépen lassan. Jött a kiscsoportos feladat, aztán ki is kellett állni. Szuper volt.
Minden időben, befogadható formában. Ügyesen becsempészett szövegértés, videó a youtuberól és már itt is az utolsó dal a rövid módszertani összefoglalás után. Magunktól énekeltünk.
Biztonságos, támogató légkört teremtett a tanár, adott feladatokat, hogy tanulhassunk, dogozhassunk kedvünkre. Dolgoztunk is, szépen.
Amellett, hogy sok új információt szereztem arról, hogy lehet angolul izgalmasabbá tenni egy történetet, és mire is szolgál az a sokféle igeidő, megtudtam azt is, hogyan lehet csalni vívásban.
Természetesen jól tervezett órán vettünk részt, de ami felkavart és azóta is hatása alatt tart, ahogyan történtek a dolgok. Felhőtlenül boldogan lehetett tanulni. Angolul.