Beszélgettünk minap a gyerekekkel régi iskoláról. Illyés: Puszták népe című könyvéből is voltak idézetek. Valahogy a testi fenyítés is szóba került. Nádpálca. Körmös.
Vicceltem velük, ki szeretne kukoricán térdepelni?
Gyerekkoromban fenyegettek evvel a családban, de soha sem kellett térdepelnem…Jó gyerek voltam!?
Elmeséltem Laci bácsit, aki hatalmas kulcscsomójával tartott fegyelmet többek közt. Engem nem talált el. /Jó gyerek voltam :D/
Vannak emlékeim körmös osztogatásról is. Pedig alig 25 éve voltam kisiskolás.
Aztán középiskolában nem emlékszem ilyesmire.
Tanítottam egy kicsit vidéken, helyettes tanár voltam, próbálkoztam.
Volt egy szőke kisfiú, nehezen bírtam vele, most már tudom, mi volt vele a baj. Próbáltam a magam módján rendben tartani, mit tagadjam, kevés sikerrel. Mondták is a gyerekek, felnőttek vegyesen, elődöm tudta jól kezelni: egy-két füles, és már nyugi is volt.
Volt egy szőke kisfiú, nehezen bírtam vele, most már tudom, mi volt vele a baj. Próbáltam a magam módján rendben tartani, mit tagadjam, kevés sikerrel. Mondták is a gyerekek, felnőttek vegyesen, elődöm tudta jól kezelni: egy-két füles, és már nyugi is volt.
Volt egy pár alkalom, mikor verbálisan és tettleg is fitogtattam az erőmet. Gyengeség volt.
Ma úgy gondolom, ha kiabálnom kell, akkor sem csináltam valamit jól. Az is agresszió. Úgy nem lehet.
Szeretni kell. Megérteni. Ügyeskedni. Változtatni.
Csak így érdemes. Csak így lehet.
Nádpálca nélkül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése